StarT-projektek

Projektjeink és jó gyakorlataink a finn LUMA Centre StarT programjában


A StarT programot a finnországi LUMA Centre szervezi. Célja egy új, interdiszciplináris és együttműködésre alapozott gondolkodásmód, tevékenység megvalósítása, amely a projektalapú tanulást és a tanulóközösségen belüli aktív együttműködést hangsúlyozza. A StarT ötvözi a kutatásalapú, az integratív és a jelenségalapú tanulást. Elősegíti a modern technológia, valamint az iskolán kívüli egyéb tanulási környezetek bevonását a tanulási folyamatba, támogatja a természettudomány és a matematika iránti pozitív attitűd formálódását. Különösen a lányok érdeklődését kívánja felkelteni a tudomány, a technológia és a matematika iránt az alkalmazott kreatív módszerek és a diákokat lenyűgöző témák révén. Kutatócsoportunk a kezdetek óta bekapcsolódott ebbe a nemzetközi programba.


2017


2017-ben hat projekt megvalósítására került sor. A projekteket koordináló tanárok a természettudományos gondolkodás fejlesztésére irányuló kutatómunkában vettek részt. Mindennapi tanítási gyakorlatuk során igyekeztek alkalmazni a tanulói tevékenységekre építő aktív tanítási módszerek (projektalapú, kutatásalapú, problémaalapú tanulás) elemeit, és törekedtek arra, hogy diákjaik alkalmazható tudást szerezzenek. Tevékenységükkel hidat képeztek az oktatás elmélete és gyakorlata között.

A projektvezetők a StarT pályázatra készült projektek megvalósítása során folyamatosan egyeztettek egymással és a kutatókkal. Munkájuk eredményeit, tapasztalataikat a Természettudományos vásáron osztották meg egymással és az érdeklődőkkel. A vásár a gyakorló tanárok közötti együttműködés mellett a tanárképzéssel való kapcsolat megteremtésére is lehetőséget adott. A rendezvényen részt vettek biológia, kémia tanár szakos tanárjelöltek is, akik a vásáron gyűjtöttek információkat, tapasztalatokat a „Projektek nagyító alatt” című munkájuk részeként.

A GESZTENYE MATEMATIKÁJA


Projektvezető:
Virágné Szűcs Éva

Helyszín:
Szivárvány Óvoda, Kistelek

A projekt 2017-ben a LUMA Centre StarT pályázatán bekerült a 10 legjobb projekt közé.

Videó

Projektnapló

TÉLI EGÉSZSÉGHÉT


Projektvezető:
Novák Csilla

Helyszín:
Szivárvány Óvoda, Kistelek

Videó

Projektnapló

AZ EZERARCÚ ERDŐ REJTÉLYEI


Projektvezető:
Özvegy Judit

Helyszín:
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

Videó

Projektnapló

MADÁRBARÁT KERT


Projektvezető:
Kissné Gera Ágnes

Helyszín:
Szegedi Arany János Általános Iskola

Videó

Projektnapló

ALKALMAZKODÁS?
VÁLTOZTATÁS?


Projektvezetők:
Somogyi Ágota, Nádasdi Zsuzsanna

Helyszín:
Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium, Budapest

Videó

Projektnapló

A C-VITAMIN NYOMÁBAN


Projektvezetők:
Németh Veronika, Z. Orosz Gábor, Somogyi Zoltán

Helyszín:
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

Videó

Projektnapló

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS VÁSÁR
PROJEKTEK NAGYÍTÓ ALATT


Projektvezetők:
Korom Erzsébet, Nagy Lászlóné,
Németh Veronika, Kissné Gera Ágnes

Helyszín:
Szegedi Arany János
Általános Iskola

A jó gyakorlatok kategóriában a rendezvény 2017-ben elnyerte a finn LUMA Centre StarT pályázatán a Nemzetközi Oktatási Fődíjat.

Videó

Projektnapló     Tanárjelöltek projektnaplója



2018


2018-ban egy óvodai projekt és egy műhelymunka megvalósítására került sor. Az óvodai projekt a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben kialakított madárlesen gyűjtött élmények, tapasztalatok feldolgozására épült. A hazai madarak téli életének megismerése adta a keretet az anyanyelvi, a zenei, a matematikai, a természettudományi és a testi neveléshez köthető foglalkozásokhoz.

A Szegedi Tankerület tanítói és természettudományos tantárgyakat tanító tanárai számára hirdetett műhelymunka célja a természettudományos gondolkodás fejlesztésére és az aktív tanulási módszerek alkalmazására vonatkozó tapasztalatok megvitatása, kicserélése volt. A rendezvény középpontjában a Szegedi Arany János Általános Iskolában Tudomány a hétköznapokban – hétköznapi tudomány címmel zajlott, egész tanévet átfogó programsorozat állt. A közösségi projekt kidolgozói, résztvevői bemutatták a programsorozat elemeit, eredményeit, és megosztották a megvalósítás módszereit, tapasztalatait.

TÉLI MADÁRVILÁG


Projektvezető:
Virágné Szűcs Éva

Helyszín:
Szivárvány Óvoda, Kistelek

Videó

Projektnapló

ÚJ UTAKON A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS TANTÁRGYAK TANÍTÁSA:
MŰHELYMUNKA TANÍTÓKNAK, TANÁROKNAK


Projektvezetők:
Korom Erzsébet, Kissné Gera Ágnes

Helyszín:
Szegedi Arany János Általános Iskola

A műhelymunka 2018-ban a LUMA Centre StarT pályázatán bekerült a díjazott 10 legjobb jó gyakorlat közé.

Videó

Projektnapló



2020


A kutatócsoporti munka keretében folytatódott a projekt- és a kutatásalapú tanulást támogató iskolai és iskolán kívüli tevékenységek kidolgozása, megvalósítása. A középiskolai projekt a papírrestaurálás műveletéhez kapcsolódott, annak kémiai hátterét igyekezett feltárni, és a professzionális restauráló munka iskolai környezetbe is adaptálható műveleteit megvalósítani.

A „Játsszunk tudományt!” című program a 6–10 éves korosztályt célozza meg, iskolán kívüli helyszínen, a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában. A foglalkozások célja a természettudományos gondolkodás fejlesztése az életkorhoz igazodó, a közvetlen tapasztalatszerzésen alapuló módszerekkel, kísérletekkel, balesetmentes, egyszerű, hétköznapi tárgyakat alkalmazó környezetben.

A szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskolában évente megrendezett Tudásvásár az amerikai iskolákban már nagy hagyományokkal rendelkező Science Fair Day programra hasonlít, tartalmát tekintve a kutatásalapú tanulás elméleti modelljére épül. A kutatócsoporti munka keretében elemeztük az iskola jó gyakorlatát, és elősegítettük annak megítélésének, hatásának feltárását az iskola 4–8. évfolyamos tanulói, valamint pedagógusai körében végzett kérdőíves vizsgálattal.

HOGYAN RESTAURÁLJUNK RÉGI PAPÍROKAT?


Projektvezetők:
Németh Veronika, Kotroczó Tamás

Helyszín:
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

Videó

Projektnapló

JÁTSSZUNK TUDOMÁNYT!


Projektvezetők:
Papp Katalin, Flach Fanni, Molnár Milán

Helyszín:
Szent-Györgyi Albert Agóra, Szeged

Videó

Projektnapló

VIDD VÁSÁRRA A TUDÁSODAT!


Projektvezető:
Bacsa Éva

A felmérés készítői:
Korom Erzsébet, Fűz Nóra, Héreginé Nagy Márta

Helyszín:
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes

Videó

Projektnapló