Előadások

Különdíj az SZTE Biológia Tudományos Diákköri Konferencián

2018. május 11-én került megrendezésre a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán a Biológia Tudományos Diákköri Konferencia, amelyen kutatócsoportunk tagja, Szivós Ádám biológia-kémia tanár szakos hallgató a Növénybiológia, Mikrobiológia, Immunológia és Szakmódszertan Szekció keretein belül mutatta be a Középiskolások és egyetemisták fogászati egészségműveltségi szintjének összehasonlító vizsgálata című dolgozatát, amellyel különdíjat ért el. Témavezetője Dr. Nagy Lászlóné.

Előadás a Természettudományokat Tanító Tanárok Önképzőköre (4T Kör) műhelybeszélgetésén - 2018

2018. február 26-án a Természettudományokat Tanító Tanárok Önképzőköre (4T Kör) Ránk bízott kincsek! – gyermektudományoktól a kutatói attitűdök megalapozásáig című rendezvényén Korom Erzsébet A természettudományi tudás elsajátítása: fogalomalkotás és a készségek fejlődése címmel tartott előadást a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán, a Tudástárban.

Webináriumi előadás a Kutató Tanárok Országos Szövetsége szervezésében

A Kutató Tanárok Országos Szövetsége (KUTOSZ) Pályára állítunk! webináriumi sorozatának keretében Radnóti Katalin tartott előadást 2017. decemberében A diákok mint kis tudósok - A hőtan kutatás alapú feldolgozási lehetőségei a 7. évfolyamon címmel. Az előadás megtekinthető a következő linken.

Előadás az I. Móra Interdiszciplináris Konferencián

2017. december 1-2. között rendezték meg az Szegedi Tudományegyetem Móra Ferenc Szakkollégiumában az I. Móra Interdiszciplináris Konferenciát, ahol kutatócsoportunkat Szivós Ádám, biológia-kémia tanár szakos hallgató képviselte. A fogászati egészségműveltség fejlesztése egy kérdőíves felmérés alapján című előadásával elnyerte a konferencia Pedagógia Szekciójának különdíját.

Oldalak