BEVEZETÉS
 

A szókapcsolatot, amely e könyv tárgyát jelöli, és címéül is szolgál, egy jól körülhatárolható ismeretrendszer megjelölésére használom. Az ismereteknek az a köre, mellyel a későbbiekben foglalkozom, bizonyos szempontok szerint kétségtelenül összetartozik: mindinkább egységessé váló kutatási területet, metodikai paradigmát alkot, ugyanakkor egy jól meghatározott gyakorlati tevékenység elméleti hátteréül szolgál. Rendelkezik tehát olyan sajátosságokkal, amelyek az egyes tudományos diszciplínákat egységgé szervezik, bár ebben a formában még nem intézményesült, nem szerveződött tudományággá.

A tudományok fejlődését gyakran jellemzik két ellentétes tendencia, a differenciálódás és az integrálódás kölcsönhatásával. A kutatás egyre jobban specializálódik, a kutatóknak, kutatócsoportoknak egyre szűkebb területekre kell erőfeszítéseiket összpontosítani, ugyanakkor egy részfeladat is egyre több hagyományos diszciplína összefogását igényli, egységesülnek a módszerek, az alapelvek. Például a modern biológiai kutatás sok területén a fizikai, kémiai, mérnöki, elektronikai tudás összefogása az eredményesség előfeltétele. E folyamatok során önállósultak olyan diszciplínák, amelyek két vagy több klasszikus tudomány metszetében helyezkednek el, egy speciális területen koncentrálva több tudományág eljárásait. Tipikusan ide sorolhatók a “többnevű” tudományágak, mint a biokémia, a fizikai kémia, a szociálpszichológia, a pedagógiai pszichológia, vagy, hogy egy három tudományág találkozásánál elhelyezkedőt is említsek, a pedagógiai szociálpszichológia.

Ezt a megoldást követve adhattam volna a “Pedagógiai kognitív pszichológia”, “Kognitív pedagógiai pszichológia”, “A pedagógia kognitív pszichológiája” vagy a “Kognitív pszichológia pedagógusok számára” címek bármelyikét is e könyvnek. A “Kognitív pedagógia” választását egyszerűsége mellett az is motiválta, hogy érzékeltetni szeretném: itt nem csupán egy speciális, több tudományág metszetében elhelyezhető kutatási területről van szó, hanem egy szerteágazó ismeretrendszerről, régi hagyományokkal rendelkező diszciplínák egységéről. A didaktikában, a pedagógiai pszichológiában, a fejlődéslélektanban, a kognitív pszichológiában felhalmozott tudás adhatja meg a tárgyalandó terület körvonalait és történeti hátterét, az újabb, a hagyományos diszciplínákhoz szinte már nem is köthető kutatások pedig a módszertani kereteit és szemléletmódját.

A kognitív pedagógia kifejezés használatát kétségtelenül befolyásolja a kognitív pszichológiával való párhuzamba állítás szándéka is. Annak hangsúlyozása, hogy a pedagógia megfelelő területein a kognitív pszichológiával analóg fejlődés vezethet el a szükséges megújuláshoz. Továbbá utal arra is, hogy a kognitív pedagógia a szóban forgó ismeretrendszert integrálva a maga relatív önállóságával része lehet a kognitív tudományok egységes fogalomrendszert használó családjának.

Az újszerű megnevezés azonban nem csupán formai kérdés. Piaget fejlődésmodellje szerint az új tapasztalatokat csak bizonyos határokig tudjuk meglevő struktúráinkba asszimilálni. Amikor az új tudás már nem illeszthető a régi keretekbe, az akkomodáció során a struktúrák rendeződnek át. Ha az analógiát a tudományok fejlődésére alkalmazzuk, századunk második felét az akkomodációval, az ismeretek hagyományos rendszerének radikális átrendeződésével jellemezhetjük. A tudományok átrendezett feltételeihez való adaptáció a pedagógia számára is szükségessé teszi az akkomodációt, belső szerkezetének, fogalomrendszerének átrendezését.

A kognitív pszichológia mint diszciplína ma már rendelkezik az intézményesült tudományosság attribútumaival: folyóiratokkal, egyetemi tanszékekkel, összefoglaló kézikönyvekkel, tankönyvekkel. A “kognitív pszichológia” megjelölés egy tágabb és egy szűkebb értelemben is használatos. Tágabb értelemben a megismeréssel kapcsolatos pszichikus jelenségek tudományának megjelölésére szolgál, szűkebb értelemben viszont azt a hozzávetőlegesen három évtizedes múltra visszatekintő irányzatot jelöli, amely az emberi megismerést az információfeldolgozás fogalomrendszerével írja le, és eszközeivel modellezi. Az információelméleti megközelítés dominanciája azonban egyre növekszik, fogalmai és módszerei – esetleg szigorú formalizmusukból engedve – behatolnak a kognitív pszichológia hagyományos területeire is, így a kétféle jelentés közötti megkülönböztetés várhatóan el fog tűnni.

A kognitív pedagógia egyelőre a kognitív pszichológia tágabb értelemben vett jelentésével állítható párhuzamba, az emberi megismerés pedagógiájának, a tudás közvetítésének, a gondolkodás, a képességek fejlesztésének a pedagógiája lehet. Jövőjét tekintve azonban, fáziskéséssel ugyan, de valószínűleg a pszichológiához hasonló utat fog bejárni, és növekedni fog a kognitív tudomány befolyása, az információelméleti megközelítés szerepe. Ebben a könyvben a kognitív pedagógia fogalmát tágabb értelmében fogom használni, ennek megfelelően elemzem a főbb kutatási irányokat, fejlődési tendenciákat. A hangsúlyt az újabb és a nálunk kevéssé ismert eredmények bemutatására helyezem. Nem tekintem feladatomnak a korábbi, más paradigmák keretében született ismeretek integrálását, de ahol ez lehetséges, foglalkozom mind a múltbeli hasonló tendenciákkal, mind pedig a pedagógia más területeivel való kapcsolatokkal. Az időbeli és a térbeli kontinuitás kimutatása azonban nem fedheti el azt a meggyőződésemet, hogy a pedagógia tudománnyá válásának történetében az elmúlt és az előttünk álló néhány évtized a radikális fordulat korszakát képezi.

E könyv a kognitív pedagógia koncepciójával körülhatárolható terület monografikus elemzésére, a főbb tendenciák és néhány konkrét kutatás bemutatására vállalkozhat. Nem töltheti be az ismeretek enciklopédikus tárházának szerepét, azonban a hivatkozások orientálhatják a további részletek iránt érdeklődő olvasót.

Évek óta tervezem egy könyv megírását a kognitív tudomány és a pedagógia találkozásáról. A könyvtárközi kölcsönzéssel, levelezéssel azonban összehasonlíthatatlanul lassabban gyűlt a rendelkezésemre álló anyag, mint ahogy a feldolgozandó terület világszerte terebélyesedett. Komoly segítséget jelentett egy kéthónapos amerikai tanulmányút, melynek során szemléletformáló heteket tölthettem néhány nagyobb egyetem könyvtárában, élvezve a korszerű informatika összes szolgáltatását. A könyv megírását azonban végül egy újabb szerencsés mozzanat, a Humboldt Alapítvány kutatási ösztöndíja tette lehetővé. A Brémai Egyetem kiváló könyvtára nyújtotta a feltételeket, a pszichológus hallgatóknak tartott előadásaim az alapos végiggondolás és szigorú szelekció kényszerét jelentették, a kapcsolódó viták ébren tartották a motivációt.

A gondolatok csiszolását, a szöveg végső formába öntését segítették bírálóim észrevételei, valamint kollégáimmal és barátaimmal folytatott termékeny viták. Segítségüket ez úton is köszönöm.
 
 

Bréma – Szeged, 1989 – 1990