Történeti pedagógia, neveléstörténet


Programvezető: Pukánszky Béla, DSc
 
A képzési program általános keretei
A képzési program elsősorban a nemzetközi és magyar neveléstörténet-írás legújabb irányzataival ismerteti meg a hallgatókat. Tág teret szentel a tradicionális keretek között folyó magyar neveléstörténet-írás értékei megismertetésének is, de a vizsgálódások középpontjában az újabb - társadalomtörténeti, pedagógiai antropológiai, eszmetörténeti és gyermekkor-történeti alapokon nyugvó - pedagógiatörténeti tendenciák és metodikák állnak.
 
Fontosabb kutatási témák
 
1. A tanárképzés és a pedagógia-pszichológia oktatásának története a kolozsvári-szegedi egyetemen
Az 1872-ben Kolozsváron alapított és 1921-ben Szegedre áthelyezett egyetem - a mai SZTE jogelőd intézménye - megalapításakor a pesti egyetem sajátos ellenpólusaként működött ("centrum versus periféria"-jelenség), majd a két újabb (a pozsonyi-pécsi és a debreceni) egyetem létesítése és a trianoni határok közé való áttelepülés után illeszkedett be regionális kultúraközvetítő funkciójába. A kolozsvári-szegedi egyetemen létesített pedagógiai majd pszichológiai tanszékek professzorai és munkatársaik olyan egyetempolitikai, tudományszervező, elméleti és gyakorlati tanárképző, valamint pedagógiaelméleti-rendszerteremtő tevékenységet fejtettek ki, amely az idők folyamán meghatározó jelentőségű paradigmává a magyar felsőoktatás és nevelés történetében, és így továbbra is alapos kutatást érdemel.
 
2. A reformpedagógia és az életreform-mozgalmak története
A 19. század második harmadának Európájában új életérzés, életstílus, sőt új embertípus születik. Egyre inkább puszta retorikai fogássá válik a - Max Weber szavaival élve - "fáradhatatlan hivatásvégzés" korábban még általánosan elfogadott protestáns etikai parancsa. A Rousseau által megfogalmazott, s az ő korában még talajtalannak bizonyuló boldogságetika a századforduló előtt ismét felbukkan, most már kézzelfogható közelségbe hozva az evilági boldogulás lehetőségét. A "felhalmozó" ember mellett megszületik a fogyasztó, a "konzumáló" ember típusa. Az "új" ember már megújult tartalmú és módszerű nevelést igényel gyermekeinek - ennek elvárásnak köszönhetően jönnek létre az Új Iskola-mozgalom exkluzív pedagógiai programokat realizáló bentlakásos intézményei.
Az új életérzés eszmei talaján kibontakozó életreform-mozgalom, valamint a tradicionális pedagógia kritikájaként megerősödő reformpedagógiai irányzatok a századforduló után terjedtek el szélesebb körben. Kutatásunk ezeknek a pedagógiai irányzatoknak a magyar recepcióját, illetve a speciálisan magyar reformpedagógiai, illetve az 1960-as évektől kezdve kibontakozó és megerősödő alternatív pedagógiai irányzatokat és iskolakísérleteket teszi összehasonlító elemzés tárgyává.
 
3. Magyar neveléstani kézikönyvek és tankönyvek gyermekszemlélete a 19-20. században
Ez a téma példázza a gyermekkor-történeti szemléletmód alkalmazását a neveléstörténeti kutatásmetodológián belül úgy, hogy a tradicionális eszmetörténeti megközelítés és az újabb keletű gyermekségtörténeti nézőpont összeegyeztetésére törekszik. Abból a feltételezésből indulunk ki, hogy ez a történetileg alakuló-változó szerves egész, a gyermekszemlélet legalább két egymással párhuzamos síkra tagolható. Ezek közül az egyik a gyermekkép, a másik pedig a gyermekfelfogás. Hipotézisünk szerint a megfelelő analízis esetén sok fontos részletet árulnak el egy-egy adott korszak és kultúrkör gyermekkel kapcsolatos gondolkodásmódjáról, gyermekszemléletéről azok a tankönyvek, amelyeket a jövendő tanítók és tanárok képzésének segítésére írtak szerzőik. Magyarországon a 18. század végétől a közoktatás expanziója, felgyorsuló fejlődése miatt egyre nagyobb számban jelentek meg pedagógusjelölteknek, gyakorló pedagógusoknak és általában a pedagógia kérdései iránt érdeklődő olvasóközönségnek szánt neveléstani kézikönyvek, oktatástani útmutatók. Tartalmuk elemzésével hozzájárulhatunk a korszak mentalitása egy jól körülhatárolható szeletének rekonstruálásához: következtetéseket vonhatunk arra vonatkozóan, hogy milyen volt Magyarországon a pedagógusok - s közülük is elsősorban a pedagógiai szakírók - iskolás gyermekkel kapcsolatos szemléletmódja.
A gyermekszemléleten belül - az eddig alkalmazott gondolatmenetnek megfelelően - elsősorban két tényező vizsgálatára kerül sor:
(a) a pedagógiai általánosítás szintjén megrajzolt, s gyakorta idealizált gyermekkép sajátosságait; valamint
(b) a valós pedagógiai gyakorlatot közvetlenül befolyásoló, a tanító, a tanár nevelő-oktató tevékenységében manifesztálódó "hétköznapi" gyermekfelfogást, gyermek-attitűdöt.
 
A 19. század magyar pedagógiatörténete áll a középpontjában a következő három - egymással összefüggő - kutatási témának is:
 
4. Pedagóguskép a 19. században
A téma a pedagógus szerepek változásának, tartalmi gazdagodásának folyamatát tárja fel a gazdasági-társadalmi folyamatokkal összefüggésben. Fő iránya a tanítói mesterség mint pálya, és a "mester-tanító" szerepkör komparatív eszközökkel történő összehasonlítása, különös tekintettel az európai mintákra. Forrásként elsősorban a korabeli enciklopédiák, lexikonok, folyóiratok pedagógus szerep-leírásai szolgálnak.
A téma további elágazása a 19. századi pedagógus szakírók, gyakorló pedagógus csoportok kollektív biográfiai vizsgálata.
 
5. A szakmai professzió megjelenése: a pedagógiai kézikönyvek tanítóképe
A tanácsadó szakirodalom megjelenésével megkezdődik a pedagógiai szakmai szakértelem tételes, majd gyakorlatias megfogalmazása. A téma a pedagóguskép változásának főbb történeti tendenciáit tárja fel különös tekintettel a narratívumok deskriptív, komputáló és kontemplatív jellegére. A szövegek mikrovilágának vizsgálata összekapcsolódik a korszak mikro- és makro-diskurzusainak elemzésével.
 
6. 19. századi ábécés- és olvasókönyvek vizsgálata tartalomelemzéssel
A 19. századi tankönyvfejlődés szempontjából az iskolában használatos könyvek sorában rendkívül nagy jelentőséggel bírnak az ábécés- és olvasókönyvek. A kutatási téma a számítógéppel támogatott tartalomelemzésre épül. Kultúrtörténeti, mikrohistoriográfiai, könyvtörténeti megközelítésmódot igényel.
 
7. Történeti pedagógiai antropológia
Ez a kutatási téma közelmúltban kibontakozó történeti antropológia eredményeit felhasználva merőben új szempontok alapján közelíti meg a nevelés történeti jelenségeit. A közelmúltban kibontakozó új diszciplína (az angol-amerikai, illetve francia szakirodalomban kulturális antropológia, a német tudományosságban történeti antropológia), az egyes embertudományok nézőpontjait összeötvözve, illetve egymás mellett vizsgálva, interdiszciplináris - interkulturális tudományként a makro- és mikrotörténeti megközelítésmód integrálására törekszik. A történelmi antropológia olyan tudományos szemléletmódot testesít meg, amelynek érdeklődése - szakítva a korábbi Európa-központú megközelítéssel - minden kultúra történeti összefüggéseire kiterjed és ezek vizsgálata során elsősorban hermeneutikai módszerek alkalmazására törekszik. Ebből adódóan a történelmi antropológia posztmodern tudományként mindig egymás melletti történeteket fogalmaz meg. A kutatási orientációjára jellemző "radikális historizmus" szellemiségében, egyrészt az ember elemi tapasztalati élményeinek (gyermekkor, szexualitás, halál, család, nem stb.), másrészt a történelem és a többi tudomány évtizedek hosszú során felhalmozott tudásának historizálására törekszik. Ennek érdekében a makrotörténeti szemléletmód társadalmi struktúrákat és folyamatokat vizsgáló szemléletmódját összeötvözi a hétköznapok történetének szemléletmódjával.
 
8. A magyar neveléstudomány fejlődéstörténete 1948-ig
A kutatási téma feltárja majd a hazai tudományegyetemeken kibontakozó jelentősebb elméleti pedagógiai irányzatoknak és neveléstudományos rendszereknek a nemzetközi kölcsönhatások és recepció tükrében történő fejlődését. Vizsgálja továbbá a pedagógia mint egyetemi tudomány intézményesülési folyamatának főbb tendenciáit, a pedagógia-tudománynak a tanári professzió alakulásában betöltött szerepének alakulását Magyarországon.
 
9. A magyar neveléstudomány szakmai kommunikációjának jellemzői reprezentatív pedagógiai folyóiratainak tükrében (1948-2006)
Az ELTE PPK Neveléstudományi Doktoriskolájában elkezdett neveléstudomány fejlődésének főbb diskurzusait elemző (1996-2006) kutatás időintervallumának kiterjesztésével a magyar neveléstudomány szakmai kommunikációjának 1948-tól 2006-ig tartó időszakának vizsgálatára. A korszak főbb diskurzusait a korabeli pedagógiai folyóiratok tartalomelemzésével az alábbi területeken vizsgáljuk: 1. neveléstudomány és határtudományainak kapcsolatának főbb sajátosságai, 2. az egyes folyóiratok szakirodalmi hivatkozásai alapján a különböző szakmai csoportok egymás közötti kommunikációjának főbb jellemzői, 3.a magyar neveléstudományi diskurzusok fontosabb referenciaszemélyei.
A kutatás során feltárjuk, milyen arányban kerültek ki a pedagógiai folyóiratok szerzői a neveléstudomány reprezentánsai közül, illetve mely tudományágak képviselői kapcsolódtak be - a neveléstudományon kívül - a pedagógiai tárgyú diskurzusokba. Vizsgáljuk továbbá azokat a hazai neveléstudományon belül érvényesülő főbb tendenciákat, vagyis: az egyes "iskolák", szakmai csoportok közti átjárásokat, kapcsolatokat, a társtudományok iránti nyitottságot, valamint összeállítsuk azoknak a személyeknek a rangsorát, akikre a legtöbb hivatkozás történt, illetve akiknek életéről, munkásságáról önálló szövegek születtek.
 
magyar